Emlékként megosztom itt magamnak, hogy tegnap életem első egyedüli vezetése egy régi, nagyon kedves kollégiumi nevelőtanárom, Marcsi néni temetésére tartott.
Aki mindössze 53 évet élt, és család nélkül halt meg, a rákot már több alkalommal elszenvedve, harcolva vele.
Ma, amikor a gyerekemtől alig tudtam megfőzni a paprikás krumplit, mert a konyhában szétszórt egy kisebb kosár aprópénzt, majd a lábamba kapaszkodva tizenkettedszerre sem hagyta, hogy folytassam a főzést, mindeközben, én idegbajt kapva, hogy nem tudom végezni a kislányomtól a főzést, a dolgom, és a faszom kivan, hogy kupi is van és mindjárt vendégek is jönnek.
Egy pillanatra megállt a kezemben a fakanál és arra gondoltam, hogy rohadjak meg, ha ez a legnagyobb bajom. Akkor örüljek.
Drága jó Marcsi nénihez képest épp egy csodálatos napot, délelőttöt élek át, mindjárt ebédelek egy finomat, mert nincs gyomorrákom és még egy gyönyörű kis bogáncs kislányom is van és mindjárt beugrik látogatóba hozzám apukám, aki még szintén él.
Akkor megnyugodtam.
Isten veled Marcsi néni!
ez nagyon szép.....
VálaszTörlésMost a gyakorlati részére reagálok... Én 4 éve nem főzök igazából, akkor született meg a nagy. Esélytelen. És az időt is sajnálom rá.
VálaszTörlés