2021. július 5., hétfő

Jó is, rossz is

Örömök:
  • Ezúttal vasárnap helyett, ma hétfőn főztem húslevest, kislányom legnagyobb örömére, mert már tegnap is evett volna.
  • Néha sikerül kicsit leszarnom a dolgokat és kevesebbet görcsölni azon, hogy nincs minden rendben a házban vagy a ház körül most is épp ég ki a fű, én meg nem foglalkozom vele, úgyis jön megint a 40 fok, rájöttem,hogy nem tudok mindig mindent megcsinálni, örökké harcolni az árral.
  • Anyósom mosolya, amikor a kislányomra néz.💗
  • Kitalátam, hogy át kellene festeni a biciklimet, és arra gondoltam fehér lesz és festek majd rá rózsaszín pöttyöket. :) Párom fogja valamikor megcsinálni, neki sincs semmi szabadideje a munka mellett, de azt mondta szívesen felújítja a biciklimet.
  • Az új színvilág, amiben varrok, imádom. Évek alatt sokat változott az ízlésem (kb 15 éve varrok, vagy az is lehet, hogy egészen kicsi gyerekkorom óta, ha beleszámítjuk a kézzel varrást is, úgy értem varrógép nélkül)
  • Lett egy hintaágyunk az udvaron és néha ott mesekönyvezünk a kislányommal, nagyon hangulatos.
  • Pirosodnak a paradicsomok, növekszik néhány paprika.

Bánatok:

  • Apukámmal mintha eltávoldtunk volna egymástól. Volt egy időszak nemrég, amikor szakítottak néhány hétre a párjával, és apukám egyedül volt, naponta többször is beszéltünk telefonon, én meg szárnyaltam, annyira magamon éreztem a szeretetét, de sajnos, most, hogy újra együtt vannak, hetente egyszer, ha beszélünk, és az is olyan, hogy...nem tudom, más.
  • Hiányzik drága édesanyám, vasárnap lenne majd a 60. születésnapja...nem lesz egyszerű nap.
  • Vajon lehet engem szeretni, milyen ember vagyok én? Ez még mindig bennem van és megint felerősödött bennem annak a hiánya, hogy legyen egy barátnőm, aki szeret és  akit én is szerethetek.

3 megjegyzés:

  1. 7:3 az örömök javára, ez azért jó! :)
    a blogon át nagyon is szerethetőnek tűnsz, biztosan nem ezen múlik, hogy legyen barátnőd, hanem hogy felnőttként, kisvárosban és gyerek mellett nem egyszerű új barátokat szerezni. esetleg a varráson keresztül találhatnál hasonló érdeklődésű csajokat, és akár varrni is összejárhatnátok. anyukám is sokat varr, és vagy 20 éve tartott egy mini tanfolyamot, és akik elmentek oda, azokkal a mai napig barátnők. ezért is szuper hogy van egy ilyen alkotó hobbid, mert szerintem hobbikon keresztül lehet a legegyszerűbben közösséget találni.

    VálaszTörlés