Micsoda világ ez...nem is kell azon csodálkozni, hogy úgy érzem totál örömtelen vagyok és kiüresedett és semmi motivációm nincs az életre és minden amit eddig tettem teljesen hiábavaló és fölösleges volt.

Ösztön

Pablo Neruda:Egy himnusz az élethez

lassan meghal az,

aki soha nem megy útra,

aki nem olvas,

aki nem hallgat zenét,

aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatát

lassan meghal az,

aki elvesztette önszeretetét,

aki nem fogadja más segítségét

lassan szokásainak rabja lett,

aki mindig ugyanazt az utat járja,

aki soha nem változtat támaszpontot,

aki nem meri öltözete színét cserélni

vagy soha sem beszél ismeretlenekkel

lassan meghal az,

aki elkerüli a szenvedélyt

és az izgalom örvénylését,

amely a szeme fényét gyújtja

és gyógyítja a szív sebeit

lassan meghal az,

aki nem tudja célpontját változtatni

mikor boldogtalan

a munkában vagy szerelmében,

aki nem mer veszélyt vállalni

az álmai megvalósítására,

élj most!

légy merész ma!

cselekedj mindjárt!

Ne hagyd magad lassan meghalni!

Ne vond magadtól meg a boldogságot!

(Somlyó György fordítása)

Ez a vers és bizonyos sorai jártak a fejemben végig, amikor úgy döntöttem, hogy bár igaz, hogy az otthonomtól gyalog 2 percre találtam magamnak egy jónak tűnő irodai munkát, mégis fel kell mondanom néhány nap után, hiába minden.

Többször sírtam, amíg ott dolgoztam és amikor a kislányom azzal fogad, a munkából hazaérve, hogy -Anya, ma sírtál a munkahelyeden? - akkor azért biztos lehetek abban, hogy nem jó helyen vagyok ott, a gyerekemnek egy kiegyensúlyozott, vidám, életét szerető anyára van szüksége, nem erre az árnyékra (megjegyzem, leszek ilyen valaha? :)

Nem éreztem magaménak ezt az állást több szempontból, és folyton ez a vers villogott a fejemben, mely szerint

. meghal az, aki nem meri öltözete színét cserélni

Érdekes módon, ez alatt a pár nap alatt, amit ott töltöttem, olyan ruháimat hortam, amiket utálok, sőt még a bögrét, amit teának bevittem, azt is utálom, haza is hoztam bár, de bebasztam a konyhaszekrény belső zugába, ne is lássam.

.meghal az, aki nem tudja célpontját változtatni, mikor boldogtalan a munkában

Igen. Jelenleg nincs más munka kilátásban, de ez az egy életem van, és ha a napjaim úgy telnek, hogy arra gondolok, annak a jó, aki már meghalt, akkor nagy baj van, észre kell vennem az érzéseimet, hallgatnom kell a belső hangomra.

És tartom magam a vershez, ami már máskor is kihúzott a bajból, amikor elvesztettem az önszeretetem és mindig figyelmeztet arra, miket kell szem előtt tartanom.

Az én sorsom meg van előre írva, (legalábbis én így élek, hogy ezt érzem) ebből a mostani dolgoból azt tanultam, hogy nem csak én vagyok a világomban, a kislányom mindent lát belőlem, azt akarom, hogy olyannak lásson, akire jó néznie és vidámságot, pozitív életszeretetet sugározzak felé.