Újra jelentkezem

Sziasztok,

jött egy gondolat, hogy írjak magamról kicsit.

Nagyon sokszor gondoltam rá, de nem volt hozzá kedvem, most valamiért van.

Minden a régi velem, pár dolog azonban változott.

Volt olyan, hogy kórházba kerültem egy agyi MR vizsgálat erejéig.

Ez segített abban, hogy az addig felhalmozódott kb. öt problémámból kapásból hármat leadjak. És ez sikerült.

Október végén történt. Nagyjából a hatodik estém töltöttem ugyanúgy.

Munka alatt folyamatosan az öt megoldatlan probléma járt a fejemben. Hazaértem, megfőztem, jól bezabáltam (szó szerint) aztán szomorkodás, este önsegítő könyvek olvasása, majd sírás. 
De olyan sírás, hogy semmi szipogás, ilyesmi, csak könnyezés folyamatosan. Megyek este pisilni, közben folyik a könnyem, folytatom az alvás előtti fogmosással, közben folyik a könnyem.

És ez ment minden este.

Aztán egyik nap reggel a munkahelyemen éreztem egy furcsa villanást balról és olyan rossz közérzet fogott el. Belenéztem a kis tükrömbe és azt láttam, hogy a bal pupillám kétszer akkora, mint a jobb.

Aztán pár pillanat múlva elmúlt, és ez a nap folyamán még vagy háromszor megismétlődött.

Azonnal elkezdtem sírni és aggódni magamért, és ebben a pillanatban azt éreztem, hogy végre magammal is foglalkoznom kell, egy pillanatra sem zavart már az öt problémám, azt vettem észre, hogy a hülye gondjaim miatt magamra semmit nem figyeltem, csak öltem a testem folyamatosan.

A lényeg az, hogy aztán orvoshoz mentem és megcsinálták ezt a vizsgálatot, nem találtak semmit és remélem valóban nincs is semmi bajom.

De ez ráébresztett arra, hogy fejezzem be a marcangolást.

Az első dolog, amit elhatároztam, hogy elfogadom, hogy anyukám meghalt.

A másik két dologról nem szeretnék írni, de azokat is azonnal "leadtam".

Azóta egyszer sem sírtam.

Elfogadtam, hogy anyukám meghalt. Ha néha elkezdenék elszontyolodni, nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy sírjak.

Erős vagyok, jobban vagyok...ez kellett nekem, ahhoz, hogy ide jussak végre.

Remélem tényleg nincs semmi agydaganat meg ilyenek, és ezt úgy fogtam fel, hogy a szervezetem jelzett, hogy vegyem észre magam, vigyázzak  magamra, magammal törődjek.

(Most folyamatban van egy lakás alkudása is, erről majd csak akkor írok, ha esetleg sikerül.)

Nagyvonalakban

Mostanában történt vagy történni fog:

• múlt héten kolléganőm unokáját kézen fogva vezettem a munkahelyem udvarán egy aznapra odaszegődött kiscicához - nem is tudom melyik volt a cukibb, a kisfiú, aki nem akarta elengedni a kezem vagy a cica, aki annyira hálás volt néhány pillanatnyi törődésért
• ma pedig egy 6 hónapos kisfiút dajkálhattam szintén a munkahelyemen...
• holnap délután könyvtárba megyek, visszaviszem a Yalom könyvet is, a harmadikat - ezt már soknak találtam, később újra kiveszem, de most valami más kell
• elolvastam egy érdekes kis regényt is, a címe: A hű asszony, meg a rossz nő - a vége igencsak meglepett, de nagyon élveztem olvasni 
• sütöttem sajtos pogácsát szombat délután
• vasárnap este fürdés után kitaláltam, hogy akkor most a legalkalmasabb (nem) az idő, hogy süssek egy gyors almás pitét, meg is sütöttem, cukor nélkül, ma azt vittem magammal reggelire
• vettem két - nagyon én vagyok - sálat és imádkozom egy kis ősziesebb időért végre, hogy ne csak a szekrényemben pompázzanak, hanem végre hordhassam is őket
• nagyon nem bírom ezt a meleget, az irodában még most is eléggé meleg van, de én már olyan nagyon vágyom arra, hogy csendesebb, lehangolóbb, borús, gondolkodós idő legyen, hogy amikor ha egy picit néha kisüt a nap, mindenki elmosolyodjon, hogy de szépen süt
• szombaton fodrászhoz megyek, már nagyon megnőtt a hajam és esedékes egy hennázás is, szándékosan a vágás utánra időzítettem, ha rövidebb lesz könnyebben is boldogulok majd vele (Egyébként most már egy éve használom a hennát, havonta szoktam megcsinálni, van cuki hennázós bugyim, pólóm, felsőm és gatyóm, meg egy törölköző is. Nagyon nem szeretem egyébként csinálni, mert magamnak egyedül elég nehéz, de utána mindig egy hősnek érzem magam.)
• A Love story-t még nagyon kiskamasz koromban láttam először, mindig leköt, szomorúsága ellenére is, ma leadták a folytatását, az Oliver története címűt, felvettem, majd meg szeretném nézni.
• arról nem szeretnék írni, mennyire hiányzik drága édesanyám, de le kellett írnom ide a végére, mert kitölti minden napomat a gondolat, hogy mennyire nagyon szeretem őt és időnként még most is megijedek, mikor bevillan, hogy ez tényleg végleges, és soha többé nem ölelhetem át...

       szeretlek anyukám...

Szerethető

Hogy lehetne kiölni belőlem ezt a szart, hogy úgy gondolom engem nem lehet szeretni, főleg, hogy lányok nem tudnak szeretni.

Annyira nagyon szeretnék barátnőt, mégsem tudom magam átadni a dolognak és mondjuk elhívni magamhoz egy kedves munkatársam, mert azt gondolom nincs is kedve eljönni és biztos tök ciki az egész.

Mintha önmagam ellensége lennék.

Olvasok

Most nincs olyan hangulatom, hogy a dolgaimról írjak, de megnyugtatok mindenkit, megvagyok, jól vagyok.

Épp szabadságon vagyok és voltam ismét a könyvtárban, varrtam néhány párnahuzatot most meg leülök kicsit olvasni, hogy tetszeni fog-e, majd kiderül.

Pszichológusnál utoljára

Tegnap este voltam nála ismét és megbeszéltem vele, hogy úgy néz ki utoljára mentem.

Nincs már szükségem rá, de azért nagyon hasznosnak érzem ezt a néhány alkalmat amit elbeszélgettünk.

Ismét pityeregtem egy kicsit, nagyon itt van bennem  erősen anyukám hiánya, néhány hete felerősödött bennem, de azt mondta  a pszichológus, hogy nagyon jó helyen állok ebben a gyászban, és én is így érzem.

Elolvastam a Yalom könyvet és nagyon tetszett, hogy abban is az élet megváltoztatásáról volt szó.

Most kihoztam a könyvtárból egy új könyvét az írónak, bár picit most pihentetni akarom ezt a vonalat ezért hoztam ki néhány könnyedebb, limonádé könyvet is, de egyik sem köt le...

Ez elszomorít, mert úgy látszik nagyon keskeny az a sáv, amiről én szívesen olvasok.

A héten láttam egy érdekes filmet is, Pál Adrienn volt a címe, nagyon magával ragadott a vontatott, lelassított tempó, imádom az ilyen filmeket, bár nem egy vidám film volt, de nagyon valóságos.

Amúgy keresgélem a lakásokat. Jelenleg ez az egyetlen célom.

Arról, hogy szomorú vagyok

Esténként olvasok, ami mindig jó.

De most is itt ülök a munkahelyemen és csak várhatom,hogy elteljen a munkanap és olvashassak (a Yalom könyvet, amit nagyon élvezek).

Végtelenül szomorú lettem este, amikor egy barátommal beszélgettem,aki 30 éves, van egy testvére, szülei -és mesélte, hogy a hétvégén így négyesben a család elutazik nyaralni.

És én úgy éreztem, megnyílik alattam a föld,nekem már nincs családom, milyen szerencsés ő,hogy egy ilyen élményben lehet része.

Apukámmal sajnos kissé megromlott a viszonyom,nem akarom leírni, mi az oka, elég annyi hozzá, hogy már nem érzem azt, hogy lenne mögöttem család.

Remélem ebből az állapotból csak fentebb tudok kerülni.

forrás

A dolgok most

Az történt, hogy nagyjából meg tudtunk már egyezni árban  az apró lakásra a tulajjal, amikor is megijedtem a dologtól, mert rájöttem, hogy valóban nagyon apró a lakás. 

Kuckós, meg pont meg tudtam volna venni, meg minden nagyjából adott volt, de éreztem, 

hogy nem lesz ez így jó.

Úgyhogy marad a további keresés, a fő fontos szempont, hogy legyen erkély és legalább másfél szoba.

Ezek persze már annyival többe kerülnek (már ha vannak, mert a környékemen nagyon kevés eladó lakás van) hogy hitelt is kell felvennem majd.

Hatalmas spórolásban vagyok már egy ideje, mindig is ügyes voltam benne, de most az eddigiekhez képest is jobban odafigyelek.

Néha nagyon elkenődöm...hiányzik anyukám, minden egyes nap...

Minden elromlott, amióta ő nincs.

Jövő héten még elmegyek pszichológushoz, de aztán őt is lemondom, mert egyrészt ezt a pénzt is meg akarom spórolni, másrészt pedig úgy érzem nincs már hasznomra.

A mérhetetlen szomorúságomon és a bajaimon úgysem tud segíteni.

Olvas

Már a múltkor is ki akartam hozni a könyvtárból, de sajnos elkeveredett a polcokon és nem találtuk, valaki rossz helyre tette vissza.
Ma mennem kellett a postára a munkahelyemről és milyen jó, hogy mellette van a könyvtár... :)

Alkudni, hogyan...

Ismét megnéztem a lakást, most is nagyon tetszett, látom benne magam, nagyon szeretném.

De. 

Nem bírtunk megegyezni az árban és nem is hiszem, hogy meg bírnánk.

Az én ajánlatom és az ő ajánlata között van egy akkora rész, amit én már nem szeretnék/ tudok megadni (mert még vennem kellene pl. mosógépet, hűtőt, ágyat...jesszusom).

Ha nagyon akarnám, meg tudnám adni azt is, amit kér, de akkor jóval kevesebb pénzem marad arra, amiket vennem kell vagy szinte semmi.

Azon tűnődöm, ez egy nagy játszma. Húzd meg, ereszd meg játszma.

Most arra gondoltam, hogy lehet, hogy jó lenne az, ha felhívnám és megmondanám neki, hogy szeretnék elállni az egésztől, mert annyit nem tudok fizetni, amennyit szeretne, így jelzem, hogy részemről tárgytalan. Tudtommal nincs másik komoly érdeklődője.

Én pedig naívan azt hiszem, ha megtudja, hogy már nem érdekel, hátha belemegy, hogy lentebb adja az árat.

Nem értek ehhez...most várok kicsit.

Tegnapi boldogságmorzsám, a helyi horgásztónál könyvet 

olvasni és élvezni a madárcsicsergést és a nyugalmat...

Apró helyzetjelentés

Köszönöm a véleményeket. :)

Biztosan úgy van, mint más blogosoknál, hogy nyilván nem láttok mindent, nem is írok le mindent, ezért érteni a helyzetet sem tudjátok annyira, mint ahogy a párom és én látjuk.

Hétfőn voltam pszichológusnál. Nagyon jóérzéssel bólogatott, amikor meséltem neki, hogy ismét megnyitottam csíkos gombát, meg látta rajtam, hogy nyugodt vagyok.

Hétvégén ismét megnézem a kis lakást, apukám is eljön velem.

Kezembe vettem az életemet, mert üresnek éreztem, még bármi történhet... :)

Mit csináljak?

Frissítés annak aki már járt ma itt:

Igen, a különköltözésem egyben szakítás is.

Szóval, annak aki most téved ide:olyan kétségek közt vagyok...segítsetek, ha tudtok.
Eldöntöttem ugyebár ezt az egyedüllétes dolgot, de olyan nehezen szánom rá magam, kellene egy nagy lökés.

Voltam személyesen megnézni egy mindösszesen 31 nm-es lakást, ami első látásra szerelemnek tűnik, óriási szépséghibája, hogy iszonyú pici, és elég meleg van benne (tetőtéri), de mindemellett szinte látom magam benne, hogy ott élek, reggel felkelek, indulok a fürdőszobába mosakodni, sminkelni, lefőzöm a kávém és megyek dolgozni.
De a páromat továbbra is nagyon szeretem, ő az egyetlen támaszom az életemben, mégis érzem a zsigereimben, hogy valamiért változtatás kell.
De nagyon nehéz elindulnom, így, hogy  a kapcsolatunk továbbra is jó, csak ugye, céltalan.

Ugye, ti is azt mondjátok vegyem meg ezt a pirinyó kislakást, egymagamnak bőven elég lesz ...és amúgy is csak egyszer élünk? :)

..

Az életem

Erősen ver a szívem, most, hogy elkezdem ezt a bejegyzést, amit már olyan régóta szeretnék megírni.

Sok minden történt azóta, hogy nem jelentkeztem, de igazából nem is történt semmi.

Járok pszichológushoz, de mivel elég sokba kerül, nem túl gyakran, csak három hetente.

Amíg ott vagyok, pörgök, be sem áll a szám és végig azon gondolkozom, remélem még sok van hátra az egy órából, mert annyi mindent el akarok még mondani.

Anyukám meghalt januárban, lassan fél éve lesz, hogy már nincs nekem.

Minden napomban benne van, megszámolni lehetetlen, milyen sokszor gondolok rá egy nap alatt.

Anyu olyan volt, hogy mindent túlaggódott és bár már 33 vagyok és elég távol is éltünk egymástól, úgy érzem "kordában" tartott engem, mindig tudtam, bármilyen döntést hozok, ha az olyan lesz, ami neki nem tetszene, majd aggódni fog rajta. 

Lehet, hogy meséltem már, de voltam már házas és amikor úgy döntöttem, hogy elhagyom a férjem, anyukám persze ezen is aggódott egy csomót, és nekem megmondom őszintén nagyon nagy teher volt a nyakamon, hogy egy állandó kontroll volt ő az életemben - amellett, hogy elmondhatatlanul szerettem őt, és tudom, hogy a világon ő volt az egyetlen aki a legjobban szeretett....

Tehát iszonyú jó volt, hogy volt ő nekem, emellett, egy állandó visszafogó erő volt.

Én olyan vagyok, hogy kiskorom óta azon vagyok, hogy minden rosszban keresem a jót, aminek legalább lehet örülni és nem fogadtam/ fogadom el azt, hogy ő csak úgy meghalt.

Tudom, hogy ennek is megvan a maga értelme, ha ezt megtalálom, nem érzem majd annyira borzasztóan kínkeservesnek.

Az egész eddigi életem minden kis útja, kereszteződése (mert úgy érzem sok volt) minden valamiért történt.Utólag mindig mindegyikben kerestem az okozatot, hogy igen, azért történt a válás, mert...

És mindenben megtaláltam.

Az, hogy anyu meghalt, arra sarkallt engem, hogy most már minden mindegy.

Azt csinálok, amit akarok, nem aggódik szegénykém semmilyen döntésemen.

Elkezdtem azt érezni, hogy egyedül szeretnék élni.

33 éves  vagyok, volt egy 10 éves kapcsolatom 16 éves koromtól kezdődően, aztán azután rögtön egy  másik hosszú kapcsolat,  a mostani, ez pedig 7 éve tart.

Soha nem voltam még szingli, soha nem éltem még egyedül, nem aludtam egyedül.

Úgy érzem ez kell nekem.

Nagyon szeretem a párom. Egymáshoz nőttünk a 7 év alatt, de a kapcsolatunk nem fejlődik semmilyen irányba. A gyerekvállalás történetem ismeritek.

Vettünk egy házat közösen 3 éve, imádom, csinosítgattam, otthonossá tettem, álomszép konyhám van, nagy kert, minden adott egy harmonikus élethez a kívülálló szemével nézve.

És én most azt találtam ki mindent hátrahagyok és elmegyek az ismeretlenbe, hogy egyedül éljek.

Nagyon nehéz, ez nem olyan döntés, hogy ma fél kiló kenyeret vegyek vagy egyet.

Igazán meg kell fontolnom, de az biztos, hogy nem vagyok most boldog, ugyanakkor egy nyugodt, biztos életem van.

Ti mit gondoltok arról, amit leírtam?

..

Most nincs sok időm

Szóval szerintem a rossz dolgok azért történnek velünk, hogy amikor azok elmúlnak és újra az "unalmas" életünk kerül előtérbe, akkor annak a megszokott "nem történik semmi"-nek tudjunk örülni.

Újra vagyok

Még nem tudom, hogy jó-e ez nekem, hogy megnyitottam csíkos gombát, de szeretnék majd újra mesélni nektek erről- arról és ha még itt vagytok, akkor örülni fogok. :)
Nem kell semmit kombinálni, nem vagyok se terhes, se férjhez nem mentem.
Majd írok. :)

Előre tekintek

Annak ellenére kell előre tekintenem, hogy szombaton nagymamám is meghalt (anyukám anyukája).

Nem, nem kell értem aggódnotok, jól vagyok, az élet igazán megtépáz mostanában, de túl kell lennem ezen is.

Apukám hívott telefonon, hogy közölje ezt az újabb rossz hírt.

Letettem a telefont, és épp kezdtem volna nagyon elkeseredni, de tudtam, hogy azzal magamnak is ártok.

És akkor bevillant, hogy anyukám és nagymamám is mindig sütött...

Így aztán nekiálltam sütit sütni, kerestem egy új receptet a neten, felkötöttem a kis kötényemet, előszedtem a hozzávalókat és nagy nyugalomban nekikezdtem.

Nagyon jó volt, így áldoztam az emlékének, az emléküknek, anyai ágamon én vagyok már csak a nő a családban, nekem kell továbbvinnem ezt a sütisütős dolgot, és szívesen teszem is, mostantól minden hétvégén sütök sütit, közben rájuk gondolva és arra, hogy milyen büszkék lennének rám.

Remélem a blogot tudom azért folytatni jobb hírekkel is, én is nagyon örülnék már neki.

Apukám

Amíg élt anyukám, legalább minden másnap beszéltünk telefonon, és amikor meghalt, iszonyú volt, hogy ez most már nem lesz és nincs senki, akinek elmondhatnám azokat a dolgokat, amit neki.

Apukámat is nagyon imádom, de vele azért nem beszéltem soha túl gyakran telefonon.
Mostantól ez természetesen megváltozott.
Pár naponta beszélünk, ritkábban, mint anyukámmal tettük, de mindig legalább 20 percig.
Tegnap este felhívott, épp engedtem a fürdővizet és úgy voltam vele, fürdés után majd felhívom, de megelőzött.

És annyira, de annyira cukit mondott, le kell írjam ide, hogy megmaradjon nekem.
Persze anyukám hiányáról beszéltünk, mondta, hogy az estéi a legnehezebbek, meg panaszkodott picit, hogy még mindig nincs unokája.
Én meg próbáltam vigasztalni, hogy az ember nem kaphat meg mindent, amit eltervez az életben,  unokája az nincs, de 40 évig olyan szerető felesége volt, ami másoknak nem biztos, hogy megadatik.
Mondta, hogy a sógorának már 5 unokája van, én meg mondtam neki, hogy igen, de a házassága 40 éve egy borzalom, folyamatosan csak bántják egymást...tehát az ő élete sem kerek minden téren, kinek ez jut, kinek az.

És akkor azt mondta, hogy annak idején, amikor megnősült, két vágya volt, hogy legyen egy erős fia és egy szép lánya - és ez teljesült....és, hát....ez annyira szívmelengető volt, soha nem hallottam tőle ilyen érzelmi megnyilvánulást, nem szokott ilyen dolgokról beszélni, és olyan kis cuki, hogy ilyeneket elmond nekem...

Jaj...nagyon szeretem.
Ha anyukám még élne, akkor, ahogy eddig is, kevesebbet beszélgetnék apukámmal, és milyen érdekes az élet, az egyik kezével elvesz, a másikkal meg ad... :)

Mozgás

Mostanában elkezdtem tornázni otthon.

Kell a mozgás, de nem a súlyom miatt, ugyanis 47 kg-ra fogytam le, 51 voltam, 160 cm vagyok.

De már feltornáztam magam 49 kg-ra...és az sem segített a látványon, hogy a munkahelyemen is feketében voltam minden nap, az ugye még tovább vékonyít.

Szóval, mozgok, mert egész nap ülő munkát végzek, ez így nem mehet tovább.

Tegnap este annyira tele lettem feszültséggel, hogy kitaláltam, elindulok futni a városban.

Töltöttem le jó kis Tankcsapda zenét a telefonomra (16 évesen nagy kedvencem volt, most újra hallgatom időnként, és látom magam, ahogy 16 évesen a gyerekkori szobámban hallgatom, lázadva...és akkor még élt anyukám- ez is mindig eszembe jut a Tankcsapdáról.)

Szóval töltöttem le zenéket, kerestem elő ruhát, erre látom, hogy esik az eső.

De nem...nem akadályozott meg semmiben, így csak még jobban oldotta a feszültséget.

Szóval én, aki évek óta nem futottam semennyit szinte, esőben, kapucnival, nekiindultam este nyolc körül.

Isteni volt...

Persze azért úgy láttam, volt aki furcsán nézett rám, ki ez a futóbolond az esőben, de annál jobban éreztem magam.

Miért is nem csináltam én ezt eddig?

Persze nem oldott meg semmilyen problémámat, de ott, akkor abban az időben nagyon jól éreztem magam.

Nem szeretnék semennyi részletet elárulni, de sajnos a párkapcsolatom sincs rendben, akár rendben is lehetne, de bennem most kétségek vannak - tényleg nem akarok írni róla, se a gyerek témáról, se arról, együtt maradunk-e, se arról, hogy dobog-e még a szívem.

Maradjunk abban, hogy olyan időszakom van, amikor is egy mondat lebeg egész nap a szemem előtt:

Mi a franc örömöm van az életemben?

Leszek jobban is, mert erős vagyok, és mert ha akarok valamit, mindig elérem, de most még ez a sebnyalogatós időszak van.

Film

Pillanatnál olvastam a Cinema Paradiso filmről.
Végig vártam a katarzist, de valahogy nem akart eljönni és akkor az utolsó pár perc...olyan súlyos volt, hogy nem tudtam megszólalni a sírástól...
Biztos mindenkinek más jön le, ami nekem megragadt, pár gondolat:
-az élet nem olyan, mint a filmekben, nem sikerül minden úgy, ahogy elterveztük
-és csak címszavakban: türelem, barátság, szeretet, ajándékozás, ígéret...
(Bár sejtem, hogy én valami rövidebb változatát láttam a filmnek, nem tudom a hosszabb változat miben más.)

Nagyon szép film...de beszélni soha nem tudtam ilyen dolgokról, ezeket át kell érezni.

Az élet

Egy ideje már érik bennem a gondolat, hogy írni kellene ide, de olyan nehéz, most mégis megpróbálom.
Miről is írhatnék?

Egy hónap telt el azóta, azóta a csúnya hétfő óta.
Az elején nagyon nehéz volt, hullámokban tört rám a felismerés, hogy nincs tovább anyukám, soha többé nem beszélhetek már vele. Rengeteget sírtam és még mostanában is majdnem minden nap.
Nem is szeretnék erről írni,nagyon fáj.

Az életem élem, próbálom élni azóta is.
Változtam egy -két dologban, más számára valószínűleg nem pozitív irányba.
Olyan rövid az idő, ugye? Mert azt hisszük sok időnk van...de ez nagy tévedés.
Most már nem vagyok hajlandó senkinek megfelelni, ha csak tehetem, minden alkalommal azt teszem, ami nekem jó és nem más elvárja tőlem, hogy tegyem ezt vagy azt.
Emiatt nem kevés konfliktusba is keveredhetek, de vállalom.

Kevés dolog okoz örömet.
Bízom benne, hogy egyszer megjavul az életem, bár nehéz elképzelni, hogy így lesz.
 
 
Nagyon köszönöm, hogy a múltkor figyelembe vettétek a kérésem és nem írtatok semmilyen kommentet. :)
Mici, Neked meg köszönöm, hogy ismét érdeklődtél...

Édesanyád él még?...akkor boldog ember vagy...

Az én drága édesanyám hétfőn meghalt...

Teljesen váratlanul, 3 hetet töltött kórházban, ahol már nagyon rosszul volt.
Nem szeretnék semmi mást írni erről, és napokig nem is tudtam ezt sem megírni, most is nagyon nehéz.

Volt egy életem, amikor élt az én drága édesanyám...és most indult egy új, egy sokkal rosszabb, amikor már nincs édesanyám.

Kérlek benneteket, hogy ne írjatok semmit, az esik jól, ha nem írtok semmit.

Életjel

Csak azért írok, hátha már aggódtatok...
Megvagyok, de épp egy nehéz időszak sűrűjében...
Írni nem szeretnék róla, ne is kérdezzetek, ha mégis akarom, majd leírom.
Minden jót nektek!