2014. november 27., csütörtök

Ridikül


Egyszer csak azt vettem észre, hogy minden nap felveszem ezt a műsort és este nagy nyugalomban megnézem.
Annyira szeretem, ritkán van csak olyan téma(vagy olyan szereplő) ami nem érdekel, általában mindig érdekesnek tartom.

Úgy szoktam megnézni, hogy közben jegyzetelek, ha éppen találok valami érdekes témát, érdekes embert. 

Múltkor este pl. annyira tetszett Varnus Xavér megnyugtató személyisége, hogy miután megnéztem a műsort, a youtube-on legalább 2 órán keresztül Varnus Xavér interjúkat hallgattam.
Annyira elvarázsolt, hogy nem is neteztem mást, csak őt hallgattam.
(mert tudni kell rólam, hogy én úgy netezek, hogy közben szól a tv, és egyszerre legalább 6 lap van megnyitva, ha Pinerestezek, közben zenét is hallgatok stb. -ezért mondom azt, hogy Varnus Xavért - csak- hallgattam.


És ezekben az apró pillanatokban olyan boldog vagyok, mikor tőlem sokkal okosabb emberek bölcseleteit, történeteit, jótanácsait hallgatom.
Próbálok belőle tanulni és többnek lenni.


2014. november 25., kedd

Maci kávé


Nagyon szeretem a kávét.
Egy  csapott kiskanál cukorral és tejjel szoktam inni, napi háromszor, reggelente ez az első, amit magamhoz veszek.

Volt egy munkatársam, egy középkorú nő, aki mindig áradozott a Maci kávéról, ami cikóriából van, vagyis nincs benne koffein.
Olyan régóta ki akartam már próbálni - kávéíz, koffein nélkül, gondoltam így bármikor ihatok majd.
Így pár napja vettem egy doboz Maci kávét, de nagyon nem ízlett, aztán anyukám javasolta, hogy próbáljam ki, hogy tejjel használom víz helyett.

A mai szarfos napom margójára, miután az előbb még a macska is bepisilt az ágy alá, felmosás közben kiötlöttem, akkor most este kipróbálom egy bögre meleg tejjel, kizárólag kedvenc angol turis bögrémből.

Hááát...hogy is mondjam, nekem még így sem nagyon jön át, de lényegesen jobb íze van, mint vízzel.

Ti szeretitek, ki iszik ilyet manapság?





2014. november 23., vasárnap

Ez lesz az első olyan


karácsonyom, amikor nincs munkám.
Úgy kell majd ajándékok után vadászni, hogy semmi bevételem nincs és a megtakarításom egyébként is nagyon meg van csappanva.
Teljesen más lesz a hangulata az egésznek.
Maga a karácsony estének is.
Képzeljétek el mekkora lúzerség egy karácsonyfa alatt ülni látszat örömmámorban úgy, hogy az ember egy senki, egy haszontalan lény.
Még lehet, hogy bejglit se lesz kedvem sütni. Tavaly annyi sütit sütöttem karácsonykor, és feldíszítettem még a függönyöket is...idén ebből mi lesz? Nem tudom.
De olyan jó lenne másképp várni a szentestét.

Néha úgy érzem, mintha az életem mostani szakasza egy vízben fuldoklás lenne, nem találom a kiutat.

(Tavaly vettem egy csodaszép piros filofaxot, amihez idén kellene vennem egy 2015-ös naptárt...ez is csak szarul esik, eszembe juttatja, hogy tavaly ilyenkor még minden rendben volt.)


2014. november 18., kedd

Napom fénypontja


mikor este fürdéskor Isana tusfürdő helyett előkapom a fiókból a sutyi Nivea tusfürdőt, amit múltkor hozzám vágtak a Rossmannban a golyós dezodor mellé.

Eltettem a fiókba, majd akkor veszem elő használni, ha Isana elfogyott, de ma kellett egy kis öröm.
Egyszerű boldogság.



2014. november 13., csütörtök

Ismét szomorúság


Az életem úgy alakult, hogy nincs barátnőm.
Égő vagy sem, sajnos ez van.
Időnként rám tör a magány, hogy de jó lenne egy barátnővel megosztani a gondolataimat.
Aki megértene, mert szerintem egy férfi nem ért meg mindent ami egy nő agyában megfogalmazódik.
Szeretnék egy barátnőt, akivel fontosak vagyunk egymásnak.

Ha lenne nekem egy ilyen szeretetkapcsom, elmondanám neki mai gondolataimat:

- ha már fogytán van itthon a sampon, időnként szódabikarbóna + almaecet kombinációval mosok hajat, mint ahogy ma is (jó érzés, hogy selymessé válhat a zsíros hajam mindenféle kemikália nélkül is)

- a párom imádja az új almáspite receptemet, kipróbálod, megsütöd te is? :)

- nem tudom, hogyan fogom fogadni, hogy két hónap múlva megszületik az első kisbaba a párom családjában.....úgy érzem nagyon nehéz lesz, és akkor még nem is mondtam semmit.
Hogy fogom tudni azt mondani, hogy "de aranyos..." , mikor belülről üvöltök majd a fájdalomtól? :(

- képzeld a párom nem szeretne még kisbabát - és nem tudja, hogy mikor szeretne

- képzeld, én nagyon szeretnék, nem tudom, hogy megadatik-e nekem valaha ez a csoda...

- kérsz egy kávét?



2014. november 11., kedd

Napi boldogságmorzsa


Ma turiban voltam és gazdagodtam pár irtó cuki sállal.
Darabja 25 Ft volt (kilós turi), valamint két csizmával, aminek darabja 700 Ft volt.
Így most már a csizmaviseletem a "kicsit gáz, mert kezd kikopni az orra "
minősítésből átugrott a "na, de fasza új csizmád van" kategóriába.

Imádok turiba menni.


2014. november 10., hétfő

Békét!

Most megy a tv-ben az Amerikai história x, de nem bírom megnézni.

Most 31 vagyok, és ha jól emlékszem 17 éves koromban láttam először és legalább háromszor megnéztem.

Ma már képtelen vagyok erre, nem tudom mondtam-e már, de az erőszak legkisebb formáját sem bírom elviselni. Ez a film tele van ezzel.
Vannak olyan filmek, amiket megnéznék, de ha bántanak, kínoznak valakit benne, akkor hozzá sem kezdek.

Hogy bírtam ezt régen?



2014. november 9., vasárnap

Közvéleménykutatás

Arra szeretnék megkérni minden kedves erre járó blogolvasót, hogy ha tud, ajánljon nekem jó sorozatot.
Amit én nagyon szeretek az a Csajok és a Masters of sex.
Szóval kb. ez a vonal az, amit én szeretek. Csak semmi agresszió és autórongálás.

Hálás köszönet előre is!


Szombat

Szombat lévén tegnap is sokáig aludtam, majd az ágyban ittuk meg a kávét és onnan kikelve megebédeltük - reggeliztük a pénteken főzött isteni babgyulyásomat.

Délután almás pitét sütöttem, de azon kívül egész nap semmit nem csináltam.
Ez alatt netezést, blogolvasást kell érteni.

Tegnap páromat felhívta a haverja és kérdezte tőle, mit csinálok.
Mondta neki, hogy blogokat olvasok.
És azt is, hogy " tudod, Lilinek virtuális barátai vannak" - igen...ez van. 
Nem szégyen az. :)


2014. november 8., szombat

Csütörtök


Csütörtökön megvolt a nőgyógyászati rákszűrés.
Van egy kurva szép világos 27-es  farmerom ami eddig kétszer volt rajtam, a varrógépem alá került és tök jól beszűkítettem, most már nem áll el a derekamtól.

Fel is vettem a nőgyógyászhoz menet. Felhúztam hozzá a már tavalyelőtt is gázul kinéző, orrán kicsit kikopott csizmám, és a béna  (=nem menő) kabátom.
(De a kabátot most "télen" most vettem fel először és találtam a zsebében 1210 Ft-ot!!)
De legalább a hajam selymes volt.

Ha egyszer sok pénzem lesz kurva jól fogok öltözni.
Ja, és a könyvet se vettem meg végül, mert arra se volt most 3 ezer forintom.
Nem baj.

Hétfőn vagy kedden ismét be kell utaznom a városba az APEH-hoz, mert már tb-m sincs.
Csodálatos, hogy a 0 Ft bevételemből most már azt is fizethetem.


2014. november 5., szerda

Büszke vagyok magamra


hogy holnap két év után elmegyek nőgyógyászhoz.
És ezt annak a lánynak köszönhetem, aki 4 év szenvedés után belehalt abba a betegségbe, amiről könyvet is írt.
Ahogy olvastam róla a neten, egyből bejelentkeztem orvoshoz.
Alig van pénzem - nem dolgozom ugyebár- de annyira szeretném megvenni és elolvasni a könyvet.
Hogy miért? 
Nem tudom. Talán azért, hogy a napom összes percét jobban meg tudjam becsülni.
Sajnálom őt nagyon, főleg azért, mert szeretett volna anyuka lenni.


2014. november 4., kedd

Amikor


sikerül olyan álláshirdetést találni, amire önéletrajzot is küldhetek, az mindig kicsit jobb kedvre derít.
Így volt ez ma délután is, mosom kezeimet.

Szüleim ma este meglátogatnak minket, gyorsan bedobok egy sütőtököt a sütőbe a kertből - mindenki szereti.
Főzök egy jó kis kávét, párom ma is itthonról dolgozik, lassan besötétedik, minden hangulatos.

Basszus, milyen jó kedvem lesz, ha találok végre egyszer egy állást?
(Nem lesz jó kedvem akkor se, mert nem valószínű, hogy szeretni fogom... :)  )
De fő az optimizmus.

Kurva jó lenne egy munka, mert akkor újra beszabadulhatnék az Ikeába, az én drágaságomba.