Vezetés

Igen, erről az imént semmit nem írtam.
36 éves vagyok immár és eddig eszem ágában sem volt megtanulni vezetni.
Azt mondtam én ugyan soha.

Aztán a szülés után jött a sok gyötrelem, egyik orvos után a másik - és egy alkalommal kitaláltam, hogy megtanulok vezetni.

Természetesen beiratkoztam egy suliba és már csak néhány órám van hátra a forgalmi vizsgáig.
Olyan szinten vagyok ráparázva, plusz ebben a néhány héttel ezelőtti forróságokban is vezettem (légkondi nélkül, mert az oktató nem szereti), hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy már 50 napja meg sem jött...jól meg is ijedtem, még terhességi tesztet is vettem, de aztán néhány napra rá megjött.

De ez mutatja, hogy mennyire kimerít, mennyire szorongok tőle - bár mostanában már nem annyira...kezd talán egész jól menni, de azért még sokat nevetek azon, hogy én most tényleg vezetni fogok? :)

Azon is mosolyogtam, amikor volt az elsősegély vizsgám néhány hete, nagyjából 25 ember közül én voltam az egyetlen, aki normálisan felöltözve mentem...vagyis a szokásos ruhám helyett - ha már vizsga - én felvettem a kedvenc kis ujjatlan fehér ingem, ami turis szerzemény, emiatt nagyon kis cuki, egyedi darab.
Az összes fiatal csak úgy eljött valamiben, többnyire olyan kinyúlt pólóban, amiben a strandra szoktak menni.

Gondolkoztam rajta, hogy kivel lehet baj. De végülis mindegy, nekem ez az igényem, hogy egy vizsgán így illik megjelenni, de lehet már túl öreg vagyok.
Mindenesetre büszkén ültem ott, és a feleletem is az egyik legjobb volt, jó érzés volt, és hasznos - nem tudom manapság tanítanak-e iskolákban is akár elsősegélyt, de valószínűleg hasznosabb lenne néhány olyan dolognál, amit meg igen.

A vezetés nagy szabadságot ad majd.

És igen, túl vagyok anyukám meglátogatásán a temetőben...anyák napján volt, kivittem neki a kislányom, erről készült egy fotó is, ahogy ott állok a sír mellett a babával, és akkor hetekig ez volt a telefonom háttérképe, egy temetőben készült kép...hisz nekem csak így lehet közös  képem a kislányommal és anyukámmal...