Életjel

Igazán megmutatja mennyi szabadidőm van, hogy a naptárban este átnézve megrémülve tapasztaltam ( és kissé megnyugodva nyugtáztam teljes lemerülésem okát), mely szerint a kislányom októberben összesen 4 (!) napot volt óvodában, a többit itthon töltötte, ráadásul úgy, hogy ebből csak én, egy közel 3 és fél hetes borzalmas megbetegedéssel küzdöttem és próbáltam úgy ellátni a családot kajával, tiszta ruhával, a gyereket játékidővel, meg egyebek.

Ma reggel elvittük óvodába, gondolom maximum 4 napnál most sem fog többet kibírni, kicsit lelkiismeretfurdalásom is van, hogy itt blogolok, miközben kurvára takarítanom kellene a fürdőszobát, megmosni a rohadt zsíros hajam (még jó, hogy reggel sapkában lehettem, mikor elvittük óvodába, nem láthatták, hogy anyuka milyen ápolt).

Aztán mi van még...hajmosás, ja igen, majd hennázás, ruhák rendbetétele a szekrényekben, okmányirodába, gyógyszertárba menni,  felmosás végre az egész házban (megjegyzem amikor még nem volt gyerekem, ezt minden szombaton megtettem, de most basszus, hihetetlen mennyire nem jut erre idő, mint ahogy magamra sem.)

De nem akarok panaszkodni, tudom, hogy másnak is ilyen ez, de attól még elképesztő, hogy mennyire nem azt az életet és úgy élem, ahogy én szeretném, és ez sajnos egy állandó frusztráltságnak ad otthont bennem.

Valahogy mégis tudtam 2 dologra időt kiszorítani, az egyik, hogy a házunkban csináltam egy nappalit, ami eddig nem volt, és próbálom a kis tárgyaimmal minél otthonosabbá tenni, imádom a lakberendezést vagyis inkább otthonosságnak mondanám, esküszöm, amikor a gyereknek olyan könyvből olvasok, ahol a kis nyuszinak van egy kis háza, konyhája,  azon is el tudok varázsolódni, hogy milyen otthonos kis terítője, és gyertyája van az asztalon. :)

A szívmelengető rész:
Szóval, így 12 év után kiderült, hogy a páromnak és nekem van egy közös hobbink (!) (bár van több is, de ez most újdonság), mégpedig a kerámiázás, agyagozás.
A helyi művelődési házban 2 hetente van lehetőség elmennünk és bármit alkothatunk, amit aztán száradás után kifestünk és kiégetnek, bemázaznak nekünk.
Erre a másfél órára áthívtam az amúgy nagyon elfoglalt régi kolléganőmet, hogy vigyázzon a kislányunkra, amíg mi egy kicsit flow-ba kerülhettünk, és igen, megint fantasztikus élmény volt... :)

Már vettünk agyagot itthonra is, de persze időnk nincs semmi, hogy agyagozzunk a gyerek nélkül, így aztán vele együtt szoktuk néha elővenni, de persze a gyerek egyikőnket teljesen leköti, a másikunk tud addig  valamit alkotni. De tetszik neki is, volt már, hogy egy este szólt, hogy "Anya, megint agyagozzunk!" :)

Fejlesztem a kis kreativitását, most tettem fel néhány új dísztányért a falra, és azokat is egyből észreveszi és egytől egyig megdicséri, hogy milyen szép.

Ilyenkor azért mosolyog a lelkem...

Meg sokszor azért, mikor mindig megsimogat, megölel, kis szeretetgombóc (amellett, hogy sokszor rettentően fárasztó és sokat csüggedek azon, hogy basszus, mennyire nehéz ez a  szülőség dolog.)

Az egyik fali képem, amit egy gyönyörű horgolt kis terítővel készítettem, itt már a festés előtti fázis látható.

 

A nappali...imádok itt ülni, szemben a kis csúnya tányérjaimmal és meginni a kávém (a háttérben nem látható a sok gyerekjáték, mert már itt is az van, de azért próbálom tartani a nappali jellegét. :)