Egyedül...

Én már nem tudom, hogy mi van.

De úgy érzem lassan bennem is megérik a gondolat, hogy kisbabám legyen.

Hogy ne a macskát ölelgessem egész nap.

Párom nem szeretne, én meg elvagyok így, mert igazából én sem szeretnék, legalábbis ezt tudom magamról.

Most már csak arra vagyok kíváncsi, ha ez valóban így van, miért olvasgatok kisbabás blogokat, miért nem bírom elviselni a facebook-on a kisbabás bejegyzéseket, miért esik rosszul, hogy látom, hogy csekélyke mennyiségű ismerőseim a közelmúltban anyukák lettek a többiek pedig pár hónap múlva lesznek.

Ezt én miért nem élhetem át?

Ez egy viszonylag

nyugodtabb időszak.
Sodródom a napokkal, napról napra lenyugszom.
Keresem a melót, de csak kisebb intenzitással, mert közben amíg mással foglalkozom, gondolkozhatok, mit is szeretnék csinálni.

Ha sok pénzem lenne, nyitnék egy cuki kávézót.
Még pizzát, kenyérlángost és sütit is sütnék. Cuki függönyöket varrnék az ablakokra és könyveket helyeznék el egy sarokban.
Reggelente felkötném a csini köténykémet és nekiállnék a napnak egy kellemes zene mellett.
Imádok lakberendezni és mindent szeretek ami otthonos, és mindent, ami konyha.

Tudom, hogy szinte semmi esélyem ezt a kb 2 napja született álmomat megvalósítani, de már az is egyfajta optimizmus, ha az ember egy ekkora dologra vágyik...

Napi boldogságmorzsák

Azért mindig szeretem, mikor sikerül a dolgok pozitív részeit észrevennem.
Ma jó napom volt. Két olyan ember okozta ezt a boldogságot, akik nem is tudják, hogy boldogságot okoztak.
Szeretem, hogy párom anyukája olyan anyuka, akit nagyon tudok szeretni és megvan benne minden, ami anyukámban nincs, és ezek a kis részletek így amik esetleg hiányoztak az életemből, szóval ezeket az apró dolgokat így megkapom tőle.
Bizonyos dolgokban nagyon hasonlítunk vele egymásra.

A másik ember, aki ma boldogságot okozott, a lány, akit betanítottam a munkahelyemen az én pozíciómra.
Ma találkoztam vele, és amíg beszélgettünk, nagyon önmagam voltam, és sajnáltam, mikor elment.

És még olyan is volt, hogy nagyon fincsit főztem ma, és nagyon sokszor kell még nagyon fincsit főznöm, hogy végre elhiggyem, hogy ügyes szakács vagyok, aki tegnap még máktortát is sütött.  

szerethető

még két napot dolgozom.

vegyes érzések kavarognak bennem...

olyan munkatársakat ismertem meg, akik elég közel kerültek hozzám az utóbbi három hétben, én magam is meglepődtem rajta, hogy egyik napról a másikra egy olyan közegbe kerültem, ahol az emberek elfogadnak engem és talán még kicsit meg is kedveltek...

elképesztő érzés mikor az ember azt érzi, hogy talán egy kicsit szerethető...

és pont így mondta az egyik kedves munkatársam, aki már elbúcsúzott tőlem, mert a héten már szabadságon van.

azt mondta, igen kicsit flúgos vagy, de nagyon kedves lány, és Lili, hidd el, szerethető vagy.

Ilyet még senki nem mondott nekem, hogy szerethető....honnan tudta meg, hogy talán ez a vágyam, a félelmem, hogy engem nem is lehet szeretni.

olyan lélekfacsaró ez.

De azért sokat adott nekem ez a három hónap úgy érzem, köszönöm ezt nekik...