Egyedül...

Én már nem tudom, hogy mi van.

De úgy érzem lassan bennem is megérik a gondolat, hogy kisbabám legyen.

Hogy ne a macskát ölelgessem egész nap.

Párom nem szeretne, én meg elvagyok így, mert igazából én sem szeretnék, legalábbis ezt tudom magamról.

Most már csak arra vagyok kíváncsi, ha ez valóban így van, miért olvasgatok kisbabás blogokat, miért nem bírom elviselni a facebook-on a kisbabás bejegyzéseket, miért esik rosszul, hogy látom, hogy csekélyke mennyiségű ismerőseim a közelmúltban anyukák lettek a többiek pedig pár hónap múlva lesznek.

Ezt én miért nem élhetem át?