Ősz, te csodás!

Már tavaly nyáron is sejtettem, hogy nekem az ősz lesz a kedvenc évszakom, de most már biztosan tudom, hogy az.

Régebben nem foglalkoztam az évszakokkal, nem is vettem észre semmit a természetből, de most ez az idei ősz, mintha a csoda lenne.
Az is hozzátartozik a dologhoz, hogy tavaly költöztem családi házba jó pár év panel lét után, és imádom az udvart, ahogy most kinéz. Azok a gyönyörű fények, színek, falevelek, és a nap...na az nem olyan ám, mint nyáron - most az igazi!
Most ki lehet ülni az udvarra és töltekezni belőle, nyáron túl meleg volt, de most olyan simogatóan lágy, hogy néha még a napozóágyra is kifekszem egy kicsit.
A ruhákat is kinn szárítom még.

(Még mindig nincs munkám, szóval sokat vagyok itthon.)

De tettem el birsalma befőttet és pár hete céklát is. Telepakoltam a kis éléskamránkat.
Ma kenyeret sütöttem, most, hogy itt az ősz, újra kívánom, hogy kenyér illat járja át a házat.

Sokat biciklizünk kettesben, isteni elfoglaltság az őszi estén a várost elhagyva a kövesút mentén csipkebogyót fotózni.
Aztán olyan is van, hogy megállunk egy helyen és a bicikli kosarat telepakolom gesztenyével, most a bejáratot és a konyhaasztalt díszíti.

Ez egy pozitív hangulatú poszt, de azért nincs minden rendben.
Vagyis mégis, de ha találok egy cuki irodai munkát, akkor lesz minden igazán kerek.

Igen, tudom...

mondhatjátok, hogy még mindig itt tartok.
De ezt a blogot azért hoztam létre, mert bár van egy másik blogom, ami már nagyjából 5 éves, és teljesen más szemszögből mutat be engem, ez az oldal azért van, hogy kiadhassam magamból azokat a dolgokat, amik nyomasztanak.

Szóval tegnap is a párom fejéhez vágtam, hogy miért van az, hogy ha körülnézek, mindenkinek gyereke van már a korosztályomból, van akinek már három is.
Miért van az, hogy más nők, akik párkapcsolatban élnek, átélhetik azt a csodát, hogy a párjuk azt mondja nekik, hogy kicsim, legyen kisbabánk.
Ilyet is hallottam, hogy a férfi akarja ezt - számomra ez felfoghatatlan, hiszen az én párom annyira ellene van ennek, hogy elképzelhetetlen, hogyan is lehetséges ez.

Én úgy érzem nem lehetek teljes értékű nő, ha nem élem át ezt az érzést, hogy a mellettem lévő férfi egy családdá akar velem válni, és mikor gömbölyödne a hasam, megsimogatná azt.
Az mekkora gyönyörűség lehet.

(Zárójelben jegyzem meg, hogy nincs jogom panaszkodni az életemre, mert bár sajnos jelenleg nincs munkám se, és a párkapcsolatom is döcögős, de egészséges vagyok, és ez nagyon fontos és hálás vagyok érte.)

31 éves vagyok, néhány hónap és 32 leszek, mi lesz velem, hová tartok?
Itt ülök a kurva konyhaasztalnál, amihez 6 rohadt szék fér, értitek? 6!
Ki a fene fog ezeken ülni?! Mindig csak mi ketten?

Nekem nincs önbizalmam semmihez sajnos...ennek megvan a maga oka. 
DE. azt tudom, hogy nagyon jó anyuka lennék.

Azért egy pindurkát már aggódom

hogy találok -e rendes munkát magamnak...

Kb. 3 hete vagyok itthon, és eddig semmi. Persze itthon tevékenykedem, raktam el céklát a veteményeskertből télire, varrtam függönyöket a konyhába, meg egy asztalterítőt is, rendbe hoztam a spájzt, amit most már éléskamrának hívok, átrendeztem a hálószobát, lefestettem a garázsajtót és a melléképületet, rendszeresen füvet vágok és a krumpli egy részét is felszedtem.

Mégis nagyon haszontalannak érzem magam, és sokszor a sírás segít az elkeseredésemben.

Már nem akarok férjhez menni és kisbabát sem szeretnék.

Majd minden akkor történik, amikor történnie kell.

A szemem kék és hatalmas, és én nagyon szeretem ezt magamban.

Kiskorom óta

szeretem a Váratlan utazás sorozatot.
Valahogy folyamatosan adja a tv, én meg mindig felveszem, és este netezés mellett megnézek egy-egy részt.
Persze már ismerem az egészet, de annyira magával ragadó az a kedves hangulata, a nyugalom, a kedvesség, az igazi emberi értékek. Sokszor pityergek is rajta.
És imádom Hetty nénit, ő az egyik kedvencem.