Apukám

Amíg élt anyukám, legalább minden másnap beszéltünk telefonon, és amikor meghalt, iszonyú volt, hogy ez most már nem lesz és nincs senki, akinek elmondhatnám azokat a dolgokat, amit neki.

Apukámat is nagyon imádom, de vele azért nem beszéltem soha túl gyakran telefonon.
Mostantól ez természetesen megváltozott.
Pár naponta beszélünk, ritkábban, mint anyukámmal tettük, de mindig legalább 20 percig.
Tegnap este felhívott, épp engedtem a fürdővizet és úgy voltam vele, fürdés után majd felhívom, de megelőzött.

És annyira, de annyira cukit mondott, le kell írjam ide, hogy megmaradjon nekem.
Persze anyukám hiányáról beszéltünk, mondta, hogy az estéi a legnehezebbek, meg panaszkodott picit, hogy még mindig nincs unokája.
Én meg próbáltam vigasztalni, hogy az ember nem kaphat meg mindent, amit eltervez az életben,  unokája az nincs, de 40 évig olyan szerető felesége volt, ami másoknak nem biztos, hogy megadatik.
Mondta, hogy a sógorának már 5 unokája van, én meg mondtam neki, hogy igen, de a házassága 40 éve egy borzalom, folyamatosan csak bántják egymást...tehát az ő élete sem kerek minden téren, kinek ez jut, kinek az.

És akkor azt mondta, hogy annak idején, amikor megnősült, két vágya volt, hogy legyen egy erős fia és egy szép lánya - és ez teljesült....és, hát....ez annyira szívmelengető volt, soha nem hallottam tőle ilyen érzelmi megnyilvánulást, nem szokott ilyen dolgokról beszélni, és olyan kis cuki, hogy ilyeneket elmond nekem...

Jaj...nagyon szeretem.
Ha anyukám még élne, akkor, ahogy eddig is, kevesebbet beszélgetnék apukámmal, és milyen érdekes az élet, az egyik kezével elvesz, a másikkal meg ad... :)

Mozgás

Mostanában elkezdtem tornázni otthon.

Kell a mozgás, de nem a súlyom miatt, ugyanis 47 kg-ra fogytam le, 51 voltam, 160 cm vagyok.

De már feltornáztam magam 49 kg-ra...és az sem segített a látványon, hogy a munkahelyemen is feketében voltam minden nap, az ugye még tovább vékonyít.

Szóval, mozgok, mert egész nap ülő munkát végzek, ez így nem mehet tovább.

Tegnap este annyira tele lettem feszültséggel, hogy kitaláltam, elindulok futni a városban.

Töltöttem le jó kis Tankcsapda zenét a telefonomra (16 évesen nagy kedvencem volt, most újra hallgatom időnként, és látom magam, ahogy 16 évesen a gyerekkori szobámban hallgatom, lázadva...és akkor még élt anyukám- ez is mindig eszembe jut a Tankcsapdáról.)

Szóval töltöttem le zenéket, kerestem elő ruhát, erre látom, hogy esik az eső.

De nem...nem akadályozott meg semmiben, így csak még jobban oldotta a feszültséget.

Szóval én, aki évek óta nem futottam semennyit szinte, esőben, kapucnival, nekiindultam este nyolc körül.

Isteni volt...

Persze azért úgy láttam, volt aki furcsán nézett rám, ki ez a futóbolond az esőben, de annál jobban éreztem magam.

Miért is nem csináltam én ezt eddig?

Persze nem oldott meg semmilyen problémámat, de ott, akkor abban az időben nagyon jól éreztem magam.

Nem szeretnék semennyi részletet elárulni, de sajnos a párkapcsolatom sincs rendben, akár rendben is lehetne, de bennem most kétségek vannak - tényleg nem akarok írni róla, se a gyerek témáról, se arról, együtt maradunk-e, se arról, hogy dobog-e még a szívem.

Maradjunk abban, hogy olyan időszakom van, amikor is egy mondat lebeg egész nap a szemem előtt:

Mi a franc örömöm van az életemben?

Leszek jobban is, mert erős vagyok, és mert ha akarok valamit, mindig elérem, de most még ez a sebnyalogatós időszak van.

Film

Pillanatnál olvastam a Cinema Paradiso filmről.
Végig vártam a katarzist, de valahogy nem akart eljönni és akkor az utolsó pár perc...olyan súlyos volt, hogy nem tudtam megszólalni a sírástól...
Biztos mindenkinek más jön le, ami nekem megragadt, pár gondolat:
-az élet nem olyan, mint a filmekben, nem sikerül minden úgy, ahogy elterveztük
-és csak címszavakban: türelem, barátság, szeretet, ajándékozás, ígéret...
(Bár sejtem, hogy én valami rövidebb változatát láttam a filmnek, nem tudom a hosszabb változat miben más.)

Nagyon szép film...de beszélni soha nem tudtam ilyen dolgokról, ezeket át kell érezni.

Az élet

Egy ideje már érik bennem a gondolat, hogy írni kellene ide, de olyan nehéz, most mégis megpróbálom.
Miről is írhatnék?

Egy hónap telt el azóta, azóta a csúnya hétfő óta.
Az elején nagyon nehéz volt, hullámokban tört rám a felismerés, hogy nincs tovább anyukám, soha többé nem beszélhetek már vele. Rengeteget sírtam és még mostanában is majdnem minden nap.
Nem is szeretnék erről írni,nagyon fáj.

Az életem élem, próbálom élni azóta is.
Változtam egy -két dologban, más számára valószínűleg nem pozitív irányba.
Olyan rövid az idő, ugye? Mert azt hisszük sok időnk van...de ez nagy tévedés.
Most már nem vagyok hajlandó senkinek megfelelni, ha csak tehetem, minden alkalommal azt teszem, ami nekem jó és nem más elvárja tőlem, hogy tegyem ezt vagy azt.
Emiatt nem kevés konfliktusba is keveredhetek, de vállalom.

Kevés dolog okoz örömet.
Bízom benne, hogy egyszer megjavul az életem, bár nehéz elképzelni, hogy így lesz.
 
 
Nagyon köszönöm, hogy a múltkor figyelembe vettétek a kérésem és nem írtatok semmilyen kommentet. :)
Mici, Neked meg köszönöm, hogy ismét érdeklődtél...