Anyák napján nem tudtam elmenni a szülőfalumba, viszont egy héttel korábban igen, így akkor mehettem ki a temetőbe.
Apukám mellett egy éve van valaki, aki számomra most kiérdemelte azt, hogy anyák napja alkalmával , a lányom, mint "unoka" köszöntse őt egy virággal, és így is volt, bementem egy kedves kis virágboltba és két embernek választottam virágot.
Egyet apukám párjának, próbáltam szépet találni neki, sikerült is.
És egyet anyukámnak, a sírjára, egy egyszerűt, gyönyörű fehér virág volt, de egy pici rózsaszín vidámságot is csempésztem mellé, egy rózsaszín gerberát.
Tökéletes volt a maga egyszerűségével, finomságával.
Ahogy utaztunk haza, a kocsiban mellettem pihent a hátó ülésen anyukám virága, könnyfakasztó volt csak ránézni is, nehéz pillanat volt.
A sírnál aztán megint készültek fotók, a párom azt mondta neki furcsa ez a fotózkodás, de ezt csak én érthetem, és ennyi jár nekem, ennyi jutott nekem, hogy anyák napján a kislányom a kezemben fogva ott állhatok a sír mellett.
Ez a harmadik ilyen fotóm, minden évben szeretném ezt megcsinálni és majd szépen nyomon lehet követni azt is, hogy cseperedik az én kis drága gyermekem.
Ezúttal nem is sírtam, csak csendes kis megemlékezés volt és tudom, hogy anyukám büszke lenne rám amiatt, hogy apukám párját is megajándékoztam, hisz ő az, aki betölti a szerepét, mint nagymama...de meg kell a szívemnek szakadnia, hogy ez jutott nekem, nekünk.
De most már azzal gyógyítom a lelkem, hogy az élet elvette tőlem anyukámat, így anyák napja merő szomorúság és szenvedés - de mégsem, mert kaptam egy ajándékot is az élettől, anya vagyok én is, a kislányom nagyon szép virágot választott nekem apukájával, és ez azért szívmelengető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése