Életem

Az ingadozó hangulatom továbbra is  megvan, sőt a súly mintha egyre nehezebb lenne a mellkasomon.
Most nagyon nehéz időszak vár rám, a suli egyre nehezebb, alig van lehetőség a gyakorlati részét tanulni, de a vizsga közelít.

Közben meg úgy érzem életem összes percében a munkahelyemen ülök, és csak néha pár lopott perc erejéig élhetem azt az életet, amit én szeretnék, vagyis amikor azt csinálhatok, ami jólesik (mikor otthon lehetek).
A munka nem esik jól, az munka, és mindig munka van, csak pindurkányinak érzem azt az időt, mikor hazaérek a drága béke szigetembe, kapuban a három kópécicámmal.

Amik jólesnek:
- mikor tegnap bicikliztem az udvaron este szürkületben - én, a 32 éves nő, pont ugyanúgy, mint kiskorombam (és akkoriban még nem aggódtam azon, hogy szeretni fogom-e a felnőttkoromat)
- a pityik  (tyúkok) nagyon nőnek, minden maradéknak nagyon örülnek, a kedvencük a spagetti tészta.
  Mindig tépek nekik gazat, és örömet okozhatok nekik, és nézem, ahogy boldogan kot-kot hang kíséretében eszegetnek.
- jó, amikor locsolom a kertet
- mikor gyomlálom a hagymát, retket és nézem, ahogy növöget a saláta
- jó, amikor isteni chilis babot főzök, és spórolásként kitalálom, hogy csinálok hozzá spagettit, így jóval kiadósabb
- az is jó, mikor tisztaságot csinálok és friss orgonát teszek a konyhaasztalra és a fürdőszobai mosdókagylóra


Ami nem esik jól:
- a munka, munka, munka, munka, munka és munka
- a tanfolyam minden kedves szombatomon
- a családi kötelező programok
- a haveri kötelező programok
- amikor a nap 80 percében bevillan, hogy még mindig nem vagyok anyuka
- amikor azt érzem, nem én élem az életemet, hanem csak a túlélésre játszom

Hát, ezek vannak.