Arról, hogy vagyok most

Nem igazán akartam most bejegyzést írni, de egy nagyon kedves olvasóm érdeklődött arról, hogy vagyok mostanában, így hát leírom.
Szándékosan nem írtam múlt hét végén semmit a blogra, mert annyira magam alatt voltam (igen megint) , hogy ebben az állapotban nem akartam szörnyűségeket írni.

Most épp dolgozom, és mikor dolgozom, mindig jobban vagyok, ha otthon vagyok és főleg hétvége van, akkor rosszabbul. Hm...ez is érdekes.
A lényeg, hogy a hétvégén volt olyan pillanatom is, mikor kiültem a kertbe a földre és csak néztem ki a fejemből. Gondolkodtam, hogyan tovább.
Minden megfordult a fejemben, az is, hogy elhagyom a párom és új életet kezdek.
De aztán mivel kissé mintha depressziós lennék, nincs olyan sok életkedvem, hogy egy ilyen váltást megcsináljak most.
Hagyom, hogy sodorjon az élet, nincs most időm erre.
A hétvégén családi program lesz, majd egy hét múlva vizsgám, ezek aggasztanak.
Arról nem is beszélve, hogy 2 hónapja nem jött meg...tisztára idegesít, múlt héten csináltam tesztet is, de persze negatív volt.

Szóval dolgozom, otthon tanulok, és nem veszek most komolyan semmit, szerintem ez a menstruáció kimaradás sem véletlenül van.
Majd megjön, ha elmúlt felőlem a stresszfelhő.

Ööö...

Most néztem végig a filmet.
Hogy tud valami így átfordulni?
A film elejének hangulata nagyon tetszett, de most a végére már nem igazán, a legvége meg nagy csalódás volt.
Már nem mondanám, hogy ajánlom.

Semmit magamról

Semmit magamról - ez a film címe, amit tegnap este kezdtem el nézni, sajnos nem tudtam még befejezni, de legalább ma estére is csinál nekem programot.
Ír - holland filmdráma, olyan iszonyú lassú, vontatottnak tűnhet, de nekem nem.
Nekem maga a boldogság, a megnyugvás, a lelassulás legjobb módja.
Imádom, ahogy lassan halad és sokszor percekig nem is szólal meg senki.

 Egy kép belőle:

A legalja

Hétvégén sikerült olyan letargiába kerülnöm, ami már már ijesztő volt.
Reggel suliban voltam, aztán délután el kellett mennem egy eseményre, ahova persze nem volt kedvem menni, és mikor a suliból tartottam haza a busszal, már éreztem, hogy a hangulatom nagyon szontyola.
Hazaértem, majd nem sokkal utána mennem kellett az összejövetelre.
Annyira rosszul éreztem ott magam, mert én már haza akartam menni, és végre szombat délután elkezdeni a saját hétvégémet (igen, tudom, önző vagyok).
Aztán, mikor hazaértem, csak a rosszkedv ült rám még jobban, mint addig.
Estére már élni se akartam , és ez tényleg komoly. 
Azt éreztem, hogy semmi nem tesz boldoggá, csak a fejemre húztam a takarót és feküdtem.
Mindeközben persze takarítani kellett volna, de még a kupi se érdekelt.
Tényleg nagyon nyomorúságos egy nap volt.

Aztán vasárnap reggel, ahogy napsütésre ébredtem, valahogy értelmet nyert újra minden.
De azért egész nap éreztem, hogy nem hiányzik sok ahhoz, hogy újra elöntsön a szomorúság.

Néha

Néha van olyan, hogy kiakadok egy-egy ember viselkedésén.
Miért nem lehet mindenki kedves a másikkal? És akkor mindenki kedves lenne a másikkal.

Egyszer

Meg kell találnom az életemben a harmóniát.
Menne is ez, de több dolog is visszafog, ezeket kell legyőznöm.
Az egyik az idő. Ami úgy rohan, mint soha azelőtt.
A másik - mások. Igen, hasonlítgatom magam másokhoz, más nőkhöz, akik hasonló korúak, mint én.
És már férjük, gyerekük van és épp otthon babáznak boldogan, harmóniában.
Én meg dolgozom és egyre több a feladatom a munkahelyen, az egész nap egy pillanat, de nehéz, fárasztó pillanat.
És hazajövök és végzem a házimunkát.
Aztán meghívnak ide, oda, amoda, ahol persze kisgyerekek is vannak.
És nekem olyan nehéz azt mondani, hogy - juj, de aranyos.
Nehéz...nagyon nehéz.

Jó érzés volt

Jó érzés volt úgy dönteni ahogy nekem jó és nem mentem el a ballagásra.
A szombati suli után a hőségben hazabuszoztam és eldöntöttem (még a suliban ülve az unalmas órán), hogy én bizony nem megyek el ennek a lánynak a ballagására, mert nem és kész.
A párom ment nélkülem és még balhé se lett belőle.
Az én szombatom.

Azt úgy szokták...

Van egy olyan generáció felettem, aki ezt imádja hangoztatni.
Hogy nekem ebből mennyire elegem van.
Mostanában van egy csomó program, amire meghívtak minket és biztosan én vagyok defektes, de nekem nincs kedvem keresztelőkre, ballagásokra, házassági évfordulós kerti partikra, születésnapi grillezésekre menni...és sokszor olyan "rokonhoz", akivel egy évben akár 1 napot se találkozom.
Miért kell az én életemből időt töltenem ilyen dolgokkal?
Miért gondolja mindenki, hogy engem érdekel hogyan vonul végig virággal valaki 14 évesen egy iskolafolyosón?
Miért kell nekem erre az eseményekre vastagon tömött borítékokkal készülnöm?
Most biztos sokan utáltok, de ez a véleményem.
Önző vagyok, tudom.

Szombaton is suli lesz, délután meg menjek ballagásra, egy olyan lány ballagására, akinek még  a kersztnevét se tudom, de valahonnan rokon.
Szép.

A keresztelőt se értem. Arra mi szükség van? Ha az ember nem jár soha templomba, miért fontos ez?
Képmutatásnak érzem.

(Én soha nem rendezek kerti partit, keresztelőt, szülinapi partit, házavató partit, miért kell nekem mégis mennem minden hónapban valahova?)

Még élek, csak...

Szóval megvagyok, meg minden, de napok óta egy rohanás az életem.
Kedden vizsgáztam, hétfőn tanultam, múlt hét végén a nyelvem is lógott a munkahelyen, most ismét rengeteg a munkám, csak úgy haladnak az órák, mindjárt megyek haza.
Otthon. Otthon most nem volt időm takarítani, mosni, porszívózni, áááá...semmire nincs időm.
Ha meg van egy pindurkányi  mégis, akkor meg lerogyok az ágyra és pihenek vagy épp főznöm kell.

Borzasztó.
Mindegy, ez van. Szombaton ismét suli, szóval az életem egy nagy rohanás.
(Mindemellett egyre sürgetőbbnek érzem a pszichológus beiktatását is, olyan jó lenne, ha megtanítana szeretni magam.)

Szerda

A következő gondolatok, amik bennem vannak:

.  Két estét rászántam egy filmre, ami igazából két film, nagyon különleges.
A címe : Egy szerelem története - a férfi, és Egy szerelem története - a nő.
Az az érdekes benne, hogy ugyanaz a sztori, de egyik filmben a férfi, a másikban 
a nő szemszögéből tekintve láthatjuk az eseményeket.
(Mondjuk nem vidám film, de engem az ilyenek kötnek le.)

.  Nagyon sok most a munkám a munkahelyen, de cserébe úgy repül az idő, hogy holnap már csütörtök.

.  Nem vagyok most valami jókedvű. Mintha nem lenne minden rendben a lelkemben a párkapcsolatommal kapcsolatomban. Mintha valami hiányozna, mintha valamit újra át akarnék élni, közben meg arra gondolok, biztos csak unalmamban keresek valami problémát.
De az tény, hogy  továbbra is kezdek nem hinni a hosszú távú kapcsolatokban.
Üdvözlök innen is mindenkit, aki most él át egy friss szerelmet, még emlékszem rá, milyen jó is az.

Hétfő

Egész nap arra vártam, hogy délután legyen végre és hazaérjek.

És most így.