Nem igazán akartam most bejegyzést írni, de egy nagyon kedves olvasóm érdeklődött arról, hogy vagyok mostanában, így hát leírom.
Szándékosan nem írtam múlt hét végén semmit a blogra, mert annyira magam alatt voltam (igen megint) , hogy ebben az állapotban nem akartam szörnyűségeket írni.
Most épp dolgozom, és mikor dolgozom, mindig jobban vagyok, ha otthon vagyok és főleg hétvége van, akkor rosszabbul. Hm...ez is érdekes.
A lényeg, hogy a hétvégén volt olyan pillanatom is, mikor kiültem a kertbe a földre és csak néztem ki a fejemből. Gondolkodtam, hogyan tovább.
Minden megfordult a fejemben, az is, hogy elhagyom a párom és új életet kezdek.
De aztán mivel kissé mintha depressziós lennék, nincs olyan sok életkedvem, hogy egy ilyen váltást megcsináljak most.
Hagyom, hogy sodorjon az élet, nincs most időm erre.
A hétvégén családi program lesz, majd egy hét múlva vizsgám, ezek aggasztanak.
Arról nem is beszélve, hogy 2 hónapja nem jött meg...tisztára idegesít, múlt héten csináltam tesztet is, de persze negatív volt.
Szóval dolgozom, otthon tanulok, és nem veszek most komolyan semmit, szerintem ez a menstruáció kimaradás sem véletlenül van.
Majd megjön, ha elmúlt felőlem a stresszfelhő.
Ha a depresszióm mélyebbre süllyed, hónapokra kimarad, szerintem nálad is ezért van. Nekem vannak még kis dolgaim, mint pajzsmirigy, inzulinrezisztencia stb. Ezek is okoznak ilyet, de a tartós szomorúság csak még tovább tolja.
VálaszTörlésEl tudtok utazni kettesben valahová a nyáron? Lehet segítene..
Hát, most hogy Te hoztad fel, le merem írni a kérdést: miért nem hagyod el a párod? Meg amúgy mit remélsz a sodródástól? Mi fog változni? Reggel felkelsz, bemész dolgozni, dolgozol, tanulsz, csinálod a házimunkát, hétvégén pedig kiborulsz a kötelező köröktől (úgy mint családi ilyen-olyan ünnepségek). Van egy jól megszokott mókuskerék, meg a ház, meg a kert, amit gondolom szeretsz (legalábbis a blog alapján) és ennyi. Nyilván nagyon nehéz újra kezdeni, de valamiért azt érzem, hogy a párod nem partnered egyáltalán. Nyilván nem lehet elvárni valakitől, hogy "szakemberként" lépjen fel egy ilyen szituban, ha nem az; de az, hogy nem kérdez, hogy egyedül hagy, hogy nem akar veled párként megoldást keresni... tényleg nem értem, hogy mi tart mellette.
VálaszTörlésMi lenne ha terhes lennél? (tudom, te kibújnál a bőrödből) Mit szólna hozzá ő? Tudja, hogy 2 hónapja késik? Érdekli? Aggódott? Tök durva ez az egész...
(Amúgy sztem menj el dokihoz, jobb a békesség, bármi is van.)
Pszichológuson nem gondolkoztál még?
VálaszTörlésValószínűleg azért jobb minden a munkádban, és rosszabb hétvégén, mert az utóbbinál egyedül maradsz (/szembe kell nézned) a saját életeddel/pároddal, és úgy tűnik, nem vagy boldog ebben a közegben :(
Drukkolok!
Megértelek Lilikém, nagyon. <3
VálaszTörlésNekem is a pszichológus jutott eszembe. Tudom, fűnek-fának javaslom, de rengeteget tud segíteni. Az viszont egyre biztosabb, hogy te gyerek nélkül nem tudsz/akarsz boldog lenni. A férjed ezt higy kezeli, ő boldogtalan attól, hogy te boldogtalan vagy?Sodródni meg csak úgy jó, ha élvezed. Ha csak kibújsz a döntések elől, akkor nem jutsz előbbre. ♥
VálaszTörlésOké, tekintve, hogy nincs több száz bejegyzésed, nem volt nagy teljesítmény részemről, de elolvastam az eddigieket, úgyhogy most örülök, hogy van még egy blogger, akivel kapcsolatban ezentúl képben leszek, és akit követhetek az "elejétől."
VálaszTörlésSzimpi nőci vagy, és szurkolok neked, hogy sikerrel meghozd a saját döntésedet. :)
Ne félj magadra gondolni.
Köszönöm mindenkinek a véleményt és a lelki támogatást.
VálaszTörlésMég a bejegyzésem estéjén leültünk beszélgetni és csak áradt belőlem minden keserűség, bánat és nyűg.
Sokkal jobb lett utána.
Hétfőn vizsgázom és már alig várom, hogy bejelentkezzek pszichológushoz.
Iszonyú nagy rajtam a nyomás, telis- tele vagyok feszültséggel, kis tüskékkel és az önsajnálatban is elég jó vagyok.
Köszönöm, hogy itt vagytok! :)
És mit szólt a hímember a keserűséghez..?
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés