Borbála nővér

Úgy alakult az életem, hogy 10 éves koromban egy leánygimnáziumba kerültem és kollégista is lettem, egészen 18 éves koromig - 8 évig tartott ez, mármint az, hogy kollégista is voltam, távol a szüleimtől.

Én akartam ezt, a szüleim hibája csak abban van, hogy nem szabadott volna engedniük, hogy egy 9-10 éves kislány eldöntse, hogy kollégiumba költözik.

De most nem is erről akartam írni,hanem arról a két emlékemről, ami Borbála nővérhez kapcsolódik, aki apáca volt.

Őt nagyon szerettem és sokszor szembe is jut, már régen meghalt szegény, annó 1920-ban született és én 63 éves korában ismertem meg.

A két emlékem róla az, hogy egyszer húsvétra valami tojásokat festettünk ötödmagammal a kis kollégista társaimmal meg Borbála nővérrel (10 éves voltam ekkor) és a tojásfestéshez mindenkinek kiosztott valami feladatot.

Valaki mondjuk előszedte az edényt, hagymákat, a másik harisnyákat vágott...valami olyasmi volt, hogy valahogy befedtük a tojásokat hagymával, de nem mindenütt és harisnyában a lila hagyma levében valahogy befestettük, a részletekre nem emlékszem, csak arra, hogy nekem olyan jelentéktelen kis feladat részlet jutott.

Panaszkodtam Borbála nővérnek, hogy én, amit csinálok, az semmi, az egész feladatot tekintve az nem is lényeges (mintha mellőzött lennék, nem fontos az én feladatom) és akkor ő olyan nyugalommal meg tudta magyarázni nekem, hogy az én feladatom a tojásfestésben ugyanolyan lényeges, mint bármelyik másik, ha azt én nem csinálnám meg, nem működne az egész művelet.

Ez egy életre annyira megmaradt bennem.

A másik pedig az volt, szintén 10 évesen azzal a kételyemmel fordultam hozzá, hogy otthon a szülőfalumban az öreg nénik mindig úgy beszélnek, hogy pl. jövőre majd vetek én is borsót, ha megérem...

És én megkérdeztem Borbála nővért, hogy én most 10 éves vagyok, de nekem nem kell így mondanom, hogy megteszem majd azt a valamit jövő tavasszal, ha megérem?

Nekem nem kell hozzá mondanom azt, csak az öregeknek? Én miért feltételezhetném, hogy nem halok meg addigra?

A válaszára sajnos már nem emlékszem, a reakciójára sem, csak a kérdésemre, és azon szoktam mosolyogni, hogy melyik 10 éves gondolkodik így, mi a faszért gondoltam én már kislányként arra, hogy meghalhatok? Nem tudom.

Azért akartam ezt leírni, mert ezt a blogot egyre fontosabbnak érzem és sokszor gondolok arra, hogy egyszer lehet elfelejtem az emlékeim és akkor itt lesz a blog, hogy felidézzem őket.