Tegnap meglátogattak a szüleim és úgy jött ki, hogy a párom nem volt még otthon, csak hármasban voltunk.
Szeretem őket, meg minden, de eléggé kiborítóak voltak.
Úgy indult az egész, hogy még a konyharuhám is kicseréltem, nehogy kivetnivalót találjon majd benne anyukám, mert szerinte biztos nem elég fehér már.
Aztán, nem számoltam össze, de nagyjából hat dologba biztosan belekötöttek.
Már annyira kellemetlen volt az egész szituáció.
Tudjátok, mikor épp dajkálom az egyik cukker macskámat (én a macskabuzi) és akkor benyögi apukám, hogy jaj..már nem a macskát kéne ennyire pátyolgatni...
Jól indult, ez még a bejáratnál volt.
Még múltkor az előszobába kipakoltam a 6 széket, ami a konyhai asztal körül sorakozott, fehér fa székek.
Azért tettem ezt, mert megelégeltem kettőnknek azt a sok széket, és csak négyet tettem köré, egészen másikakat, és a lényeg azon van, hogy a 4 szék három féle típusú, színű és ez nekem most nagyon tetszik, és fellélegezve tettem őket az asztal köré, mert annyira jó ez az új összhatás.
Na, szóval a macskás lebaszás után a következő az volt, hogy mit keres az előszobában a hat konyhai szék...Én meg mondtam, hogy meguntam őket és most másképp van. Persze anyámnak nem tetszett, csak azt nem értem, miért szól ebbe is bele?!
És még folytathatnám...elképesztő, hogy mennyire irányítani akarnak vagy ha nem is irányítani, de mintha nem értenék meg azt, hogy van másmilyen látószög az övéiken kívül.
Felidegesítettek nagyon.
De nem foglalkozom vele, inkább csak elszomorít.
És ez azért szar, mert biztosan tudom, hogy miattuk nincs önbizalmam.
De dolgozom rajta és szeretem magam.
Sajnos néha tényleg nem könnyű a szülőkkel, mert képtelenek elfogadni azt, hogy a gyerekük felnőtt, és képes önállóan (nélkülük) is boldogulni. Én a férjem szülein látom ugyanezt, de ott talán még egy picit rosszabb is a helyzet: a mai napig mindent megtesznek, hogy vmilyen szinten függésben tartsák (folyton ellenőrzik, hol volt, mit csinált, befizette-e a csekkeket, pfff, ésígytovább) és mivel kerüli a konfliktust, ezért hagyja is... És persze mindenbe belekötnek (milyen bútort vettünk, és mennyiért!!! vacsizni mentünk, ami szerintük tiszta pazarlás, és még folytathatnám). Komolyan, nem tudom, ilyen esetekben, mi a jó megoldás...
VálaszTörlésÚgy látom az én esetem még nem is olyan vészes...ez borzasztó! :)
TörlésNem vagy egyedül ;) egyébként én próbálom meghúzni a határvonalakat (a férj helyett), de ez konfliktusok nélkül sajnos nem megy. :( Így ismeretlenül is együttérzek Veled. :)
TörlésAz egyik barátnőm imádja a kutyákat, van neki kettő is, és be is szólt neki a családja, hogy biztos csak azért foglalkozik ennyit a kutyákkal, mert gyereket szeretne, és az csak pótlék... pff. Miért kell ennyire és így belemászni valaki életébe?
VálaszTörlésNálunk egyébként kőkemény határhúzás és gonosz megjegyzések mentek egy ideig (főleg tőlem, nem is éreztem jól magam miatta, de szükség volt rá...), alapvetően most már ritkán és minimálisan kérdezgetnek az esküvő/gyerek tervezett időpontjáról, vagy szólnak bele a takarításba/lakás állapotába/tervezett karrierváltásba/bármi másba (a barátom anyukájával ritkán szoktak lenni meccsek azon, hogy a kedves kicsi fia egy felnőtt férfi, szóval nem az én feladatom etetni/elküldeni orvoshoz/takarítani utána, de azért nem rossz a helyzet :)
Az a jó hírem, hogy ha majd elfogadod magad, akkor egyátalán nem fog érdekelni, hogy miket szólnak be. Ezt mondják akik már ott tartanak.
VálaszTörlésÉn arra szoktam gondolni, hogy nem rosszindulatból mondják, hanem segíteni akarnak, csak nem érzik, hogy közben megbántanak vele. El kell engedned ezeket, tudd, hogy igenis jók azok a székek, hogy mindent jól csinálsz és ne akarj nekik megfelelni. Csak egyszerűen hidd el, hogy jó vagy, Isten teremtett, ő nem hibázik! :DDD (Ezt hallottam, nem vagyok nagyon vallásos, de olyan jó gondolat)
a hiperkontrollos szülőket is Isten teremtette, akik szétb.asszák az életemet harminc éve... meg a sorozatgyilkosokat és a pedofilokat is. egyébként hiszek Istenben, csak az utolsó gondolattal nem tudok egyetérteni. :) :(
VálaszTörlés